A munkánk próbája
Életünk igen nagy részét munkával töltjük el. Ez helyes. „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”
És ha törekszünk a szentségre, természetesen ezen a területen is feddhetetleneknek kell lennünk Isten előtt.
Mire gondolok? Arra, hogy a munkánk legyen tiszta, erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen. Nem olyan „foglalkozásokról” beszélek, mint a prostitúció vagy kábítószerek terjesztése, mert ezek teljesen nyilvánvalóan bűnösek. Inkább olyanokra szeretnék rámutatni, amelyek törvényesek, és sokak szemében elfogadottak, de Isten szemében mégsem állnák ki a próbát.
Egyszer egy üzletember jött a gyülekezetünkbe, aki jelentős anyagi támogatást is nyújtott keresztény szolgálatoknak. Egy sikeres „fejvadász” cég tulajdonosa volt. Ez azt jelentette, hogy bőkezű vállalkozásoknak kiváló munkásokat szerzett fontos pozíciók betöltésére. Nem egyszerű munka közvetítők voltak, akikhez bemennek az emberek munkát keresni, hanem ők keresték meg a munkásokat az ajánlatokkal.
Egy ehhez hasonló párbeszéd játszódott le közöttünk:
Én: A munkásoknak, akiket megkeresnek, hány százaléka dolgozik valamely munkahelyen?
Ő: Mindegyik dolgozik valahol.
(Üzleti szempontból ez teljesen érthető, a jó munkások nem keresik a munkát, hanem hatékonyan végzik azt.)
Én: És mit szól a munkaadó, akitől elviszik a munkást?
Ő: Valószínűleg nem örül.
Hm, vajon ez tisztességes? Igaz, hogy az új munkaadó örül a jó munkásának, a munkás is örül az előrelépésnek és a magasabb fizetésnek, sőt még Isten munkájára is jut a pénzből. De vajon elfeledteti-e ez Istennel, hogy a munkánk nyomán egy sor munkaadót hagyunk hátra, akik nem alaptalanul érzik úgy, hogy elraboltuk egy jó emberüket; akinek munkát és fizetést adtak, talán ki is képezték, talán még szerették is?
A munkánk egyik próbája tehát ez: csak hasznos a munkánk, vagy valakinek kárt okozunk vele?
Vagy mi van akkor, ha teljesen legálisan embereket büntetünk? Például azért, mert tilosban parkolnak, vagy jegy nélkül utaznak a tömegközlekedésben? Mit szólnánk, ha pénteken megbüntetnénk egy bliccelőt, vasárnap pedig megjelenne a gyülekezetünkben, és leülne mellénk?
Isten Igéje azt mondja:
„akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére tegyetek!”
(1Korintus 10,31). A munkánk második próbája tehát ez: a munkánk dicsőíti Istent, vagy szégyent hoz Isten királyságára?
A világban élünk, és szükségünk van pénzre, ezért a munkánkkal előre kell mozdítanunk a földi életet. De közben szem előtt kell tartanunk, hogy Isten gyermekei és Isten szolgái vagyunk, és az a feladatunk, hogy eljuttassuk az emberekhez az Isten királyságáról szóló örömhírt.
Nem mindenkinek elhívása, hogy prédikátor, vagy lelkész vagy pásztor legyen. De ettől még a munkánkban tetszenünk kell Istennek. És sokszor a „szolgálatból” élőknek is meg kell vizsgálniuk, vajon Isten akaratából vannak-e a helyükön.
Persze lehet, hogy fel kell adnom a jelenlegi munkámat, és evvel elveszítem a bevételemet. Ez igaz. Lehet, hogy azt mondod: ha én nem végzem el ezt a munkát, akkor elvégzi más. Akkor végezze el valaki más! Te pedig bízz Istenben, hogy ha Őt szolgálod, akkor Ő gondoskodik rólad, és tisztességes módon juttat bevételhez.
„Keressétek először Isten királyságát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek”
(Máté 6,33).
És mi van akkor, ha nem vagyok biztos abban, hogy a munkám elfogadható-e Isten előtt? Akkor ne halogasd a kérdést, és bizonyosodj meg róla!
„Ami nincs hitből, az bűn”
(Róma 14,23).
A teljes megszentelődéshez rendbe kell tennünk az életmódunkat. Nem csak a „nagy” bűnöket kell feladnunk, hanem a „kicsi,” rejtett, alig látható hamisságokat is.
„Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életmódotokban; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok”
(1Péter 1,15).